Az elfojtott érzelmek előbb-utóbb túlcsordulnak

A legtöbbünket nem tanítottak meg arra, hogyan érezzük igazán az érzelmeinket. Arra tanítottak, hogy maradjunk udvariasak, működőképesek, nyugodtak, erősek.

Így a harag lenyelődik.

A fájdalom elrejtőzik.

A félelem háttérbe szorul.

A gyász későbbre marad.

Kívülről ez akár alkalmazkodásnak is tűnhet. Belül azonban a nyomás csak tovább nő.

Az elfojtott érzelmek nem tűnnek el egyszerűen. Az érzelmi elnyomásról — vagyis arról a szokásról, hogy visszatartjuk az érzelmeink kifejezését — szóló kutatások arra utalnak, hogy ez nagyobb lelki megterheléssel, nehezebb társas működéssel és kisebb megélt közelséggel jár együtt a kapcsolatainkban. Más szóval: amit továbbra is magunkba fojtunk, az nem tűnik el; éppen ellenkezőleg, megnehezítheti a kapcsolódást, és még több belső feszültséget hagyhat bennünk.

Ez az egyik oka annak, hogy időnként kitörünk, túl hevesen reagálunk, vagy megbántjuk azokat, akik a legközelebb állnak hozzánk. Egy apró pillanat — egy hangsúly, egy pillantás, egy csalódás, egy gyerek sírása, egy társ megjegyzése — megérint bennünk valami sokkal régebbit. A reakció nagyobbnak tűnik, mint maga a helyzet, mert a helyzet nem meséli el az egész történetet. Ami a jelenben kitör, magával hozhatja a tegnapi haragot, a tavalyi kimerültséget, vagy egy sokkal régebbi fájdalmat, amely soha nem talált biztonságos teret arra, hogy megmozduljon.

Néha az elfojtott érzelem hangosan tör ki: kiabálásban, vádaskodásban, ajtócsapkodásban, bezárkózásban, vagy olyan szavakban, amelyeket később megbánunk. Néha csendesebben jelenik meg: ingerlékenység, zsibbadtság, neheztelés, állandó feszültség, érzelmi távolság, vagy egy test formájában, amely soha nem tud teljesen ellazulni. Az érzelmi elnyomást a stressz fokozott testi reakcióival is összefüggésbe hozták, ami arra utal, hogy az ára nemcsak kapcsolati, hanem testi szinten is megjelenik.s.

Kedvesnek lenni a legkevésbé őszinte.

A jó hír az, hogy van út ezen keresztül. A terápia adhat egy elég biztonságos kapcsolatot ahhoz, hogy az érzelmek nevet kapjanak, megértést nyerjenek, és át lehessen rajtuk haladni. És sok ember számára a beszéd csak az út egyik része. Mert az érzelmek nemcsak a gondolatokban élnek — ott vannak a légzésben, a testtartásban, az izomfeszülésben, a belső impulzusokban, a mozgásban és az érzékelésben is. A testközpontú és mozgásorientált megközelítésekről szóló újabb kutatások arra utalnak, hogy támogathatják az érzelmi szabályozást, a testtudatot és a gyógyulás folyamatát, különösen akkor, ha biztonságos, választási lehetőséget adó és érzékenyen kísért térben történnek. A légzésalapú gyakorlatok szintén ígéretesnek mutatkoznak a szorongás csökkentésében és az idegrendszer szabályozásának támogatásában.

Ezért kínálok érzelmi felszabadulást támogató mozgás- és légzésalapú workshopokat: olyan tereket, ahol kevés szó hangzik el, és ahol befelé figyelhetsz, észreveheted, mit tart vissza a tested, és megengedheted, hogy az érzelmek megmozduljanak anélkül, hogy kárt tennél magadban vagy másokban. Nem erőltetett katarzisról van szó, hanem arról, hogy elég biztonság jöjjön létre ahhoz, hogy ami eddig el volt fojtva, az lassan meglágyulhasson, lélegezhessen, és elkezdhessen felszabadulni.

Ha megszólít ez a szöveg, hamarosan megtalálod a következő workshopjaimat Budapesten.

Iratkozz fel a hírlevelemre, hogy azon kevesek közé tartozhass, akik részt vehetnek ezeken a szándékosan kis létszámú alkalmakon. Ha pedig szeretnél kapcsolatba lépni velem vagy kérdésed van, itt írhatsz nekem: [Contact Page]

Néha a gyógyulás nagyon egyszerűen kezdődik: amikor végre abbahagyjuk, hogy mindenáron rejtve tartsuk az érzelmeinket.