Dührohamok, frusztráció, és ami valójában a felszín alatt történik

A dühroham úgy tűnhet, mint dac. Mint manipuláció. Mint egy gyerek próbálkozása arra, hogy győzzön.

Gordon Neufeld és Gabor Maté szemszögéből azonban a dühroham rendszerint valami mással kezdődik: egy túlterhelt idegrendszer találkozik egy olyan frusztrációval, amelyet a gyermek még nem tud jól feldolgozni. Neufeld a frusztrációt az elsődleges érzelmek egyikének tekinti, és az agressziót annak egyik gyakori „utódjaként” írja le. Megfogalmazása szerint a harag, az agresszió és az erőszak gyakran magára vonja a figyelmet, miközben a frusztráció mélyebb története elsikkad. (Neufeld Institute)

Ez megváltoztatja azt, ahogyan a gyerekekre nézünk.

Ahelyett, hogy azt kérdeznénk: Hogyan állítsam le ezt a viselkedést?

inkább azt kezdjük kérdezni: Mi nem működik most ennek a gyereknek? Milyen falba ütközött? Milyen érzést nem tud még elhordozni?

A frusztráció ciklusa

A gyerek akar valamit.

Valami nem működik.

Határba ütközik.

Egy szükséglet nem elégíthető ki.

Egy testvér elveszi a játékot.

A szülő nemet mond.

A világ nem működik együtt.

A frusztráció nő.

Ha a gyermeknek van elég támogatása, elég nyelve, elég érettsége és elég érzelmi biztonsága, akkor ez a frusztráció fokozatosan az alkalmazkodás felé mozdulhat. A gyermek megérzi a csalódást, megtalálja a könnyeit, elengedi, és alkalmazkodik. Neufeld modelljében a szomorúság és a könnyek segítenek a gyermeknek alkalmazkodni ahhoz, amin nem lehet változtatni; lehet, hogy a frusztrációt először ki kell fejezni, de az alkalmazkodás a szomorúságban történik meg. (Neufeld Institute)

Ha azonban a gyerek nem tud a dühből a szomorúság felé elmozdulni, a frusztráció gyakran benne marad. Aztán kiabálásban, ütésben, összeomlásban, sikításban, dobálásban vagy merev ellenállásban jön ki. Ez a dühroham.

Így nézve a dühroham nem „rossz viselkedés”. Gyakran megrekedt frusztráció.

Miért ront a helyzeten a büntetés

Ebben Gabor Maté különösen világosan fogalmaz. Azt írja, hogy a dühkitörések és a hisztik olyan frusztráció tünetei, amelyet a gyerek még nem tud szavakban azonosítani vagy elmagyarázni, és hogy egy feldúlt gyerek elküldése csak fokozhatja a problémát, mert a gyermek éppen abban a pillanatban éli meg az elutasítást, amikor a leginkább segítségre lenne szüksége. Szerinte amikor elválasztással és büntetéssel próbálunk engedelmességet kikényszeríteni, az ördögi körhöz vezethet: nő a frusztráció, nő az ellenségesség, és sérül a kapcsolat. (Dr. Gabor Maté)

Neufeld hasonlót mond, csak más nyelven: a gyerekeknek szükségük van lehetőségekre, hogy kiengedjék a feszültséget, kifejezzék az érzéseiket, és végigmehessenek az alkalmazkodás zajos és fájdalmas folyamatán. Amikor a felnőttek csak a felszíni viselkedés leállítására figyelnek, könnyen elsiklanak a mélyebb érzelmi munka felett, amely éppen a háttérben próbál megtörténni. (Neufeld Institute)

Ez nem jelent engedékenységet. Azt jelenti, hogy megértjük: kapcsolódásnak meg kell előznie a korrekciót.

Mire van szüksége a gyereknek abban a pillanatban

Neufeld és Maté szemléletében a felnőtt feladata nem az, hogy „kimagyarázza” a gyereket a dührohamból, hanem az, hogy segítsen hordozni azt, amit a gyermek még nem tud egyedül elhordozni.

Ez jelentheti azt, hogy:

• közel maradunk anélkül, hogy mi is eszkalálnánk

• megtartjuk a határt megszégyenítés nélkül

• nevet adunk a frusztrációnak

• csökkentjük az ingereket

• nyugalmat kölcsönzünk egy túlterhelt idegrendszernek

• és segítjük a gyermeket, hogy idővel a könnyek és az elengedés felé mozduljon

Neufeld gyakorlatias nyelve gyakran arról szól, hogy elismerjük a „dühöt”, hogy a gyermek eljuthasson a „szomorúságig”.„Most semmi sem működik.”„Ezt nagyon szeretted volna.”„Ez tényleg nagyon nehéz.”

Ezek a válaszok nem jutalmazzák a kitörést; segítik feldolgozni az alatta lévő érzést. (Neufeld Institute)

A kutatások nagy vonalakban alátámasztják ezt az irányt. Az érzelemkísérés és a szülői együttszabályozás összefügg a gyermek erősebb önszabályozásával, míg a gyenge érzelemszabályozás több agresszióval és nehezebb alkalmazkodással jár együtt. (PMC)

A mélyebb kérdés: mi történik a frusztrációval, amely nem tud megmozdulni?

Itt válik Gabor Maté munkája különösen relevánssá a szülők és a gyerekek számára is.

Sokat írt arról, hogy az érzelmek — különösen, ha újra és újra el vannak fojtva — nem tűnnek el egyszerűen. Az érzelmek krónikus elfojtását összekapcsolja a stressz fiziológiájával és a hosszú távú károkkal, és különösen figyelmeztet az egészséges harag és az autentikus érzelmi reakciók elfojtásának árára.

Amikor tehát egy gyereknek újra és újra segítség nélkül kell lenyelnie a frusztrációját, többféle dolog történhet: a frusztráció kifelé törhet agresszió formájában, vagy befelé fordulhat feszültséggé, nehezteléssé, lezáródássá, szorongássá, kényszeres megfeleléssé vagy az érzésektől való elszakadássá. Maté megjegyzi, hogy azok a gyerekek, akik dühnek vagy krónikus érzelmi elnyomásnak vannak kitéve, félni kezdhetnek a haragtól, elveszíthetik a kapcsolatot a saját önérvényesítésükkel, vagy túlzottan elfoglalttá válhatnak mások érzelmeinek kezelésével.

Más szóval: nem a dühroham az egyetlen probléma. A megrekedt frusztráció a nagyobb probléma.

A frusztrációt úgy kell kifejezni, hogy annak ne legyenek következményei, hogy a hiábavalóság megérezhetővé váljon, és alkalmazkodássá alakulhasson.

Mit jelent ez számunkra felnőttként

A dührohamok nemcsak a gyerekekről mondanak el valamit.Rólunk is mondanak valamit.

Sokunknak a saját frusztrációjára sem volt tere. Siettettek benne, megbüntettek érte, megszégyenítettek miatta, vagy magunkra hagytak vele. Így amikor a gyerekünk dührohamot kap, az bennünk is aktiválhatja a saját befejezetlen frusztrációs ciklusunkat. Az ő „túl sokja” összeütközik a mi régi „túl sokunkkal”.

Ezért olyan triggerelő sokszor a szülőség.

És ezért fontos az érzelmi érés is. Mert minél több terünk van a saját frusztrációnknak, gyászunknak, haragunknak és határainknak, annál inkább tudunk jelen maradni a gyerekével is anélkül, hogy kontrollba, szégyenbe vagy tehetetlenségbe zuhannánk.

Egy másik módja annak, hogy a dührohamokra nézzünk

Mi van akkor, ha a dühroham nem annak a jele, hogy a gyerek kudarcot vall?

Mi van akkor, ha annak a jele, hogy a gyermek elérte jelenlegi kapacitásának határát?

Mi van akkor, ha nem az a kérdés, hogy

Hogyan állítsam le ezt?

hanem az, hogy

Hogyan segítsem át ezt a gyereket azon, ami most túl sok neki?

Ez a váltás mindent megváltoztat.

Enyhíti a hibáztatást.Növeli az együttérzést.Védi a kapcsolatot.És idővel segíti a gyereket abban, hogy kialakuljon benne valami, ami még nincs teljesen meg: az a képesség, hogy érezze a frusztrációt anélkül, hogy az teljesen elárasztaná.

Ha megszólít ez a téma

Ez az egyik olyan téma, amellyel az Érzelmi érés workshopjaimon dolgozunk: hogyan élnek az érzelmek a testben, hogyan épül fel a reaktivitás, hogyan ömölhet a tárolt frusztráció a kapcsolatainkba, és hogyan teremthetünk több teret ahhoz, hogy az érzések biztonságosan megérezhetők, megérthetők és kifejezhetők legyenek.

Ha szeretnéd ezt a munkát velem felfedezni, itt találod a workshopjaimat: [workshop]

Itt is csatlakozhatsz hozzám: kontakt

Mert amikor a frusztráció teret kap, nem kell kárrá válnia.És amikor az érzelmek jelenléttel találkoznak, valami új válik lehetővé.